És ez csak a jéghegy csúcsa! Legalábbis ezt lehetne mondani ha valaki elolvassa ezt a verset. Kicsit mindenki magára ismerhet benne, hiszen amikor egyedül vagyünk és érezzük a magányt akkor az idő mintha lelassulna és örökké tartana minden másodperc. Ahogy a tanárnő mondta a "szíve" az egész versnek egy szinekdoché, ahogy a kis utal a nagyra, azaz az egészre. Ez a jég olyan mint az ember 18 éves kora után. Megváltoztathatatlan. Ehhez hozáájön az is, hogy olyan mint a férfi aki mindig el akar érni egy nőt (itt: csillag). ha tovább olvassuk a verset akkor megjelenik az, hogy a nap felkel ezzel eljön az új remény is, de nincs mit tenni mert változásképtelen akkor is. Habár a szerkezetileg keretes azért mégicsak megjelenik a szerelmi bálvány (Vajdnánál: Gina) aki hattyú képben úszik a versbe. Ugye tudjuk ki volt még hattyú képében? Zeusz. Ez is talán egy utalás:)
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://alma78.blog.hu/api/trackback/id/tr231813675
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.