Megidézi, evokálja az eredetit. A témája, a megszólítottak és a formálya is megeggezik az eredetiével. De természetesen más a tartalma. Ez a vers sokkal tragikusab és egyszerre vidámabb mint az eredeti. Kosztolányi szerint minden ember egyedi és egyedileg értékes, de akkor van itt egy kis bökkenő, miszerint ezt minden emberre el lehet mondani. Ez csak látszólagos ellentét, hiszen ahhoz, hogy az egyik állítás teljesüljön nem kell a másiknak megbuknia. Sok ember azt tartja, hogy minden ember élete kincs és csoda. Ezt a nézetet osztja Kosztolányi is. A műben a szakrális nyelvezet keveredik a profán szavakkal és ettől is paradox lesz a vers. A hétköznapi kifejezésektől nagyobb lesz az értékvesztés, szomorúbb lesz Kosztolányi alkotása. Míg az eredeti nem ad semmilyen vígaszt, csak azt, hogy a túlvilágon majd jó lesz, addig Kosztolányi az emlékekbe kapaszkodva próbálja megvígasztalni az embereket, hogy azért van miért élni. Ezt a vígaszt próbálja úgy odavetni az emberek elé, mint a kisegeret az éhes kígyó elé.
Kosztolányinál int később is kiderül a halál egyyenlő a totális megsemmisüléssel. Itt mégis ad egy mentő övet. Miért?
